Picardo

Egyszer volt, hol nem volt,

kisegérből művész lett.

Nem tudta elmondani, mit érzett,

így hát festeni kezdett.

 

Lerajzolta a napot, mert

melegséggel tölti el.

Lefestette az eget,

ami miatt gondolkodni kezdett.

 

Rajzolt zöld füvet,

hogy békét teremtsen.

Lefestett egy szívet,

hogy szerethessen.

 

Picardo lett az érzelmek valósága.

Ezzel hozta hírét,

megjött az érzelmi válsága.

Nem bánta, hogy a világ rút és komor.

Mert Pico meglátta azt,

amit régen Michelangelo.

 

Világ szépségei

 

Nemcsak a fák, az ég vagy a fű.

Nemcsak az emlősök vagy a tengeri lények.

Az ember nem lenne ilyen gonosz,

ha belül minden rendben lenne.

A világ szépsége, hogy létezünk,

érzéseink vannak, élünk.

Szeretünk, félünk és remélünk,

mert embernek lenni az embertelenségben

a világ legnagyobb kincse.

 

 

Rögtönzött gondolatok

 

Víztükörben fák lombjai.

Égen felhők szemei.

Napfénynek sugarai.

Levélnek virágai.

 

Mind gyönyörű,

szépségbe keretezve,

megnyugvás nyugalma ötvözete